Mennyit tud adni egy anya?

Belegondoltatok-e már, hogy mennyire hátborzongatóan csodálatos dolog az, hogy a méhünkben fejlődő kisbaba mindent tőlünk kap. Testi és lelki szinten egyaránt. Ez egyrészt hatalmas felelősség, másrészt a legnagyobb bizalom, melyet valaha megtapasztalhatunk. Hiszen nemcsak a tápanyagok, a fejlődéséhez szükséges optimális körülmények, de az érzéseink, érzelmeink és gondolataink is hatnak rá. A teljes összefonódottság magában rejti a legmélyebb együttlét és a legintenzívebb adás lehetőségét. Ez a szimbiózis a születés utáni kezdeti időszakra is kiterjed. A babának az anyai test az otthona. Legkomfortosabb számára a lehető legtöbb közelség. A baba kizárólagos tápláléka az anyatej, melyet édesanyjához kapcsolódva, az ő testéből tud magához venni. Ha mélyebben rátekintünk erre a helyzetre, az történik, hogy az anya kölcsönadja a testét, hogy babája elfogyaszthassa mindazt a tejet, amit számára termelt. Az anyatejet, mely összetételében épp úgy egyedi, ahogyan a babának leginkább szüksége van rá. A szoptatás pedig jóval több, mint etetés. Testi, lelki táplálás, megnyugvás, ellazulás, együttlét, szeretet. Mindezek alapján belátható, hogy ha egy nő saját testéhez való viszonya nehezített, ha gondjai vannak a kapcsolódással, ha úgy érzi nem képes adni vagy kevéssé bízik önmagában, az óriási hatással lesz erre a kezdeti időszakra. Ezeknek az érzéseknek megvannak a maguk okai: fájdalmas traumák eredményei, saját kompetenciák megkérdőjelezéséből fakadhatnak, kapcsolati konfliktusok vagy aktuális élethelyzetből adódó stressz befolyásoló hatásai állnak a háttérben. "Csak az tud adni, aki kapott" - állítja Böszörményi-Nagy Iván a családterápia egyik kiemelkedő alakja - mely kijelentésből kiindulva könnyen beláthatóvá válik az esetleges transzgenerációs hatások szerepe saját anyaságunk és adni tudásunk megélése kapcsán. A "Szedd össze magad! Ez a dolgod!" típusú tanácsok nem szoktak segíteni a nehéz helyzetekben, hiszen nem kognitív szinten dől el az adni tudás nehezítettsége, ez többnyire nem csupán döntés kérdése. Az ítélkezés mindig elkülönítést és magára hagyást jelent. A "Mit érzel?" kérdés viszont teret enged a ventillálásnak, az érzelmek áradásának, a kapcsolódásnak és esetleg a tényleges segítség elfogadásának is. Az önvád bezár. A probléma belátása, a változásba vetett remény, a segítségkérés viszont kinyit. A nyitottság következtében beengedhetővé válik mindaz a szükséges megerősítés, új szempont, kapcsolódás, érzelem, mely eddig hiányzott az egyensúlyhoz. Lesz miből adni.