Hogyan lesz a pszichológus?

Ez most nem gyerekes, nem is anyás téma lesz. 

Mivel nagyon szeretem a szakmámat, a pszichológiát, gyakorta nézegetek képzéseket, hogy mit is kellene tanulnom még. Épp - az engem aktuálisan érdeklő - egyik módszerspecifikus képzés tájékoztatóját olvasgatva elkezdem összeadogatni az óraszámokat, melyeket teljesítve az adott terapeuta-cím megszerezhető. A végeredmény 970 óra. Években megadva: négy. Képzés helye: Budapest. Mindez már egyeseknek talán önmagában is sokkoló, s ekkor még nem számoltam bele a releváns szakirodalom olvasgatásával töltött napokat, a záródolgozatokat, az esetbemutatásokat, az ide-oda utazgatásokat és a súlyos összegeket, melyek egy munkájára igényes, minőségi szakember képződéséhez szükségesek. Aki megélte, megdolgozta, megtanulta és begyakorolta azt a módszert, melyekkel majdan embereket fog gyógyítani. 

Van nekem is már egy címem: pár- és családterapeuta. Büszkén viselem, mert szeretem és mert keményen megküzdöttem érte. Szintén négy év, ebből három nagy pocakkal. :)

Ám mindehhez kellett agy alap: a pszichológus diploma. Szóval az én hivatásom már a gimnázium 4. évében, 18 évesen kacsintgatott rám. Akkor önszorgalomból kezdtem el tanulni lélektant mint felvételi tantárgyat. Csak címszavakban mesélem el a továbbiakat: felvételizés, magas pontszámok, bekerülés, anatómia, élettan, statisztika és mindenféle pszichológia vizsgák, pályaorientáció, szakirány választás, diplomázás. 5 év. Rengeteg idő, pénz, harc, izgalom, kávé és áttanult éjszaka. Később következett a szakmai identitásom felépítése és egy/több állás megszerzése, sokféle tapasztalat begyűjtése, folyamatos önképzés. Mindösszesen 17 éve tanulom, dolgozom, élem a pszichológiát. Lassan több éve vagyunk együtt, mint amennyit nélküle töltöttem. :)

Azért írom le mindezeket kicsit részletesebben, mert nem szakmabelieknek eléggé átláthatatlan, hogy miként is képződik egy pszichológus. Vannak még közöttünk szakpszichológusok, pszichoterapeuták, kiképzők is - még több tudással, tapasztalattal és befektetett energiákkal.

Vajon mi a célom mindezek taglalásával?

Mostanában naponta többször botlok bele különféle "segítő" tevékenységek hirdetésébe. Nekem személy szerint semmi gondom azzal, ha valaki hisz bizonyos alternatív gyógyító módszerekben. (Talán még én is hiszek.:)) Azzal sincs, ha bármiféle ezoterikus irányzat tanait követi. Viszont néhány dolgot érdemes tudni, mielőtt bizalmat szavazunk a tudományos körökön kívül tevékenykedőknek.

Aki hivatalosan képzetlennek minősülő gyógyítóhoz jár, saját felelősségre tegye, mert a kezelőt nem terheli semmiféle kötelezettség vele kapcsolatban. Előfordult már, hogy kevéssé stabil személyiségek, komolyabb mentális betegséggel élők bizonyos típusú kúrák, kezelések után a kórházban kötöttek ki. Erről a klinikus kollégák biztosan bővebben tudnának mesélni.

Kutakodtam kicsit, hogy miként lehet jósnővé, sámánná vagy táltossá válni. Nem találtam még akkreditálatlan képzést sem. :) Az istenadta tehetség az, amiben ilyenkor bízhatunk. Ugyanakkor zárójelben azért megjegyezném, hogy Isten hagyományos pásztorai számára teológusképzés létezik. Találtam viszont tanfolyamokat, melyek bizonyos címek viselésére jogosítanak. Kineziológus lehetsz akár 4 nap alatt. Bemenet nincs, tehát nemhogy diploma, de érettségi, sem erkölcsi bizonyítvány nem szükségeltetik hozzá. (Minek tanultam ennyit? :))) Online ezotanfolyamok tízezerért. Hopsz, nekünk egy képzési nap sem futja ennyiből! Az alábbi - számomra elszomorító - szlogennel reklámozva: "Kipróbálnád magad egy segítő szakmában?" nyolc nap után az illető nyugodtan kísérletezgethet emberi sorsokkal és lelkekkel, mert valaki adott róla neki egy papírocskát. Ilyenkor az jut eszembe, hogy vajon ki feküdne be egy olyan szívsebész kése alá, aki ennyi idő alatt "tanulta" ki a szakmáját? Persze itt nem a szívünkről, csak a lelkünkről van szó. Hol a minőségbiztosítás? Hol a számonkérés?

Azt sem állítom, hogy a valóban képzett szakemberek nem hibáznak. Mindannyian hibázhatunk, de ideális esetben tudjuk, hogy mit csinálunk, és tartjuk magunkat bizonyos szabályokhoz, keretekhez és a Pszichológusok Etikai Kódexéhez. Nagyon fontos dolog még, hogy ha az ember valamelyest ért a szakmájához, akkor tudni fogja azt is, hogy mihez nem ért. Mi, pszichológusok is - az orvosokhoz hasonlóan - bizonyos területekre képződünk. Így lehetséges az, hogy adott szakember a hozzá jelentkező klienst továbbküldi máshoz a probléma típusának függvényében. Olyanhoz, aki adott szakterületen kompetens. Nem vállal el mindenkit.

Az én igazságos világba vetett hitemhez az is hozzá tartozik, hogy mindenkinek a képződésébe fektetett energiái függvényében illő beárazni magát. Ha önjelölt segítőről van szó, akkor pedig a legtisztességesebb, ha adomány fejében nyújtja azt, amit tud. Akit meggyógyít, úgysem lesz hálátlan. 

Az viszont nem szerencsés, ha valaki mást kap, mint amit várt. Ha többet ígérnek neki, mint amennyit kaphat. Amikor egyesek szakember látszatát keltve, tudományosan megalapozottnak tűnő módszerekkel átvernek másokat. 

Emberek vagyunk. Vannak köztünk feddhetetlenek és kevéssé azok. Tehetségesek, spirituálisak, racionálisak, lángelmék. Intuitív gyógyítók és csalók. Kiváló szakemberek és botladozók. Mindez nem csupán végzettségek függvénye. Ismerek nagyszívű ezomamit, jószándékú alternatív gyógyászt, lelkes spirituális vezetőt, odaadó asztrológiai tanácsadót. Azt gondolom, hogy a világ gazdagságához, színeihez ők is hozzájárulnak. Mindannyiunk számára álljanak itt Weöres Sándor szavai: "Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél."