Minden jóban van valami rossz

Azt hiszem, a legfontosabb dolog, melyet a gyermekeinktől tanulhatunk, hogy nincs abszolút értelemben vett boldogság. A tökéletesség nem létezik. Az idealizált élet csupán egy eszménykép, egyfajta csúcsteljesítmény, melyet üldözni, hajtani lehet, csak nem érdemes. Hogy mi van helyette? Valóság. Teljesség.

Kicsit bővebben kifejtem, hogy mi vezetett eme roppant bölcs és eléggé közhelyes következtetéshez. Általában úgy funkcionálok, hogy ha egy másik ember társaságában vagyok, szükségszerűen odafigyelek arra, hogy elsősorban ő kellemesen érezze magát és ezzel együtt persze én is. Hogy ez mennyire jó vagy sem, tekintve őt vagy engem, legyen ez most mellékes. Mindenesetre fokozottan hangsúlyos ez a működésmód rajongva szeretett gyerekeim esetében. Él valahol bennem egy nagyon domináns és édesen harmonikus kép az együtt töltött időről. Néhányan még biztosan emlékeztek Máriára a muzsika hangjából. Nos, ebben a szép mesében én volnék a Mária. Ehhez hasonló idilli állapotok igenis léteznek a mindennapi családi életben! Ez tény. Léteznek. Eltartanak hosszú percekig. Netán órákig. Aztán valaki elesik, megsérül, összevész, elégedetlenkedik, türelmetlenné válik és vége. Hiába úsznánk a mámorító boldogság langymeleg fürdővizében, valaki kihúzza a dugót és mi menthetetlen zuhanásba kezdünk. Minden jól sikerült nap egységekre bontva rejteget némi keserűséget. Minden csodás ünnepről vagy nagyszerű nyaralásról készült fotó részleteiben bujkál egy kis hiányérzet, némi retusálatlan szépséghiba. Tökéletesnek tűnik, de nem az. Nem lehet az. A gyerekek tanítanak minket, hogy felejtsük már végre el ezt a hazugságot! Vegyük észre, hogy minden jóban van valami rossz, ahogyan ez fordítva is igaz. Láttatok már legmélyebb fájdalmában síró gyereket egy perc múlva tiszta szívéből kacagni? Vagy a legnagyobb jókedvük közepette tartottatok-e attól, hogy ennek sírás lesz a vége? A valódi élet nem tökéletes, de nem is unalmas.

A derű és a ború, azóta mind elmúltak. Jönnek jó napok vagy rossz napok, valahol mindez nem számít. Ha jobban figyelnénk rájuk, már rég tudnánk, hogy egyetlen dolog van csak, melyet érdemes őrizni: ami nem múlik.