Fejlesztem a gyerekem

Szülőként az ember szeretné, ha gyermeke minden lehetőséget megkapna ahhoz, hogy képességeit kibontakoztatva sikeres felnőtté válhasson. Baba-mama foglalkozásokra visszük, fejlesztőjátékokat veszünk neki, beíratjuk különórákra. Félünk, hogy lemarad valamiről, ezért rohanunk. Versenyzünk. Eszeveszetten kergetünk egy tervet, egy napirendet. A bőség zavarában nehezen tudunk dönteni: Zenéljen vagy sportoljon? Nyelvet tanuljon vagy programozást? Esetleg mindet? Természetesen készítse el a házi feladatát, végezze el a mindennapi tevékenységeit is! Ha mindezeket kipipáltuk a listánkon, azt hihetnénk, nyugodtan hátra dőlhetünk, mert legdrágább kincsünk alaposan fel lett vértezve az élet kihívásaival szemben. Engedjük, hadd nézzen valamit vagy gépezzen. Szeretne és mi megengedjük, hisz megérdemli. Ám ekkor még keveset tettünk a lelki egészségéért. Nem játszhatott egy jót szabadon, nem mélyedhetett el valamilyen magányos tevékenységben, nem beszélgethetett a testvéreivel, nem kapcsolódhatott a szüleihez, a szeretteihez. Az igazán fontos, megtartó erővel bíró dolgok kevéssé észrevehetően, csendben történnek. Nem teljesíteni, nem mérni kell őket, hanem érezni, átélni. Nem pénzt, hanem időt és lelkesedést kell beléjük fektetni, ám azonnal gazdagabbakká válunk általuk. Ha aznapra már mindannyian megerősödtünk az akadályok átugrálása által, tegyük fel a kérdést: Hogyan tudnánk méltón zárni a napot? A gyermekünk arcán látszik, hogy a válasz, melyet adtunk, helyes-e.

img-92df25aa14dea95c2eef1f90f3544d0f-v.jpg