Igaz történetek

Jó ideje már, a gyermekeim estéről estére így kérlelnek: "Anya, mesélj igaz történetet!" És én mesélek. Minden áldott este.

Nálunk hagyománya van az élettörténetek elmesélésének. Minden nyáron, mikor drága nagymamámnál töltöttünk egy-két hetet, ő mesélt nekünk. Csönddel terhelt, sötét, falusi esteken talpig érő hálóruhájába bújva lebontotta hosszú, ősz haját, majd odafeküdt hozzánk a rejtélyes árnyakkal borított szobába. A plafonra meredve, emlékeiben kutatva gondos történetszövésbe kezdett. Sohasem mondott klasszikus mesét, ehelyett az emberi természetről, szegénységről, szenvedésről, szerelemről, háborúról, halálról és jósálmokról regélt. Nem egy tökéletes, hanem egy valóságos, ugyanakkor misztikus világot font körénk. A húgommal lélegzetünket visszafojtva hallgattuk vagy kíváncsiskodva kérdezősködtünk. S mikor mamám úgy érezte, hogy mára elég, mi könyörgőre fogtuk: "Beszélgessünk még!" Meghittség és titokzatosság hatotta át ezeket a nehéz levegőjű nyári estéket, melyekre ma is jólesőn borzongva gondolok vissza.

S bár ebben csöppet sem voltam tudatos, remélem, valami hasonló varázslatot élnek meg az én tündéri gyermekeim is esténként félhomályban, fészek-melegben. Miután egyesével lefektetem, betakargatom, megpuszilgatom és megölelem őket, a mi kis rituálénk ideje következik. Minden történetünk az ő irányításukkal veszi kezdetét, ugyanis az aktuálisan következő gyermekem egy tetszőleges szóval indít. Ebből kell nekem igaz történetet formálnom. Néha egészen bugyuta szavakat mondanak a vicc kedvéért, ám valahogyan mégis sikerül egy mélyebb tartalmú, valóságos kis történetet kerekítenem belőlük. Az ő, a mi vagy felmenőink életének eseményei jutnak ilyenkor eszembe. Felveszem édes, halott nagymamám kezéből elejtett fonalát, és tovább szövöm történeteit. Hogy a valaha élt összes igaz mesénk hömpölyögjön hatalmas folyammá duzzasztva életünk patakjait! Áradjon! Törjenek át a gátak! Minden régmúlt ősünk ereje dagadó vénaként a szívünkbe fusson! Hogy mi már ne szenvedjük, ne hibázzuk, ne éljük, amit ők, hanem ünnepelhessük győztes csatáikat, s dicsőn megvívhassuk elvesztett harcaikat. Hadd sodródjanak a felszínre súlyos ládáikba rejtett kincseik és titkokkal bélelt koporsóik! Remegő kezeinkkel és felvértezett lelkeinkkel nyithassuk ki azokat, hogy birtokába juthassunk mindannak, mit nélkülünk eltemet a múlt.

A kicsik figyelmesen hallgatnak, kérdeznek, beleszólnak: gyűjtenek. Gyökereket, erőt, hitet, csodát, értelmet, biztonságot, életet, szeretetet.

 

20181223_135326_1.jpg