Szépség

Miért ennyire túlértékelt jellemző a szépség? Hogyan hat ránk ezzel kapcsolatban a média? Vannak-e olyan külső jegyek, melyek alapján kellemes külsejűnek találunk másokat? A szépség valóban belülről fakad? - Ezeket a kérdéseket most nem fogom megválaszolni.

Szeretnék inkább azzal foglalkozni, hogy a szépség mennyire szubjektív fogalom. Nagyrészt a befogadótól függ. Az ő viszonyulási módjától, értékelési, minősítési folyamataitól. Gondoljunk csak bele: a gyermekét (jobbára) minden szülő csodálatosan elbűvölőnek tartja!

Hogyan tekinthetünk úgy másokra, hogy meglássuk bennük azt, ami vonzó? Ami érdekes. Ami különleges, egyedi, értékes. A hangsúly sok esetben a "tekinteni" szón van. Egyáltalán észreveszünk-e, megfigyelünk-e másokat. Ki tudunk-e moccanni saját belső monológjainkból, gondolati köreinkből, beszűkült rutinjainkból annyira, hogy szemeinket a másik emberre vessük? Képes-e tekintetünk mindenféle minősítés és szándék nélkül megpihenni rajta? Ha áthelyeztük a fókuszunkat rá, észrevehetjük azokat az apró részleteket, melyek meghatározzák őt magát, s melyeket áthat egész lénye. A mozdulatait, a hangját, a kisugárzását. Ha így, önmagunkból kioldódva jelen vagyunk vele, találkozhatunk. Amikor már igazán közel engedtük és befogadtuk lényét, többnyire megtetszik benne valami. Bármi. Sok esetben ennek semmi köze a sztenderdekhez vagy ideálokhoz. Ez lehet egy aprócska gesztus, egy nevetőránc, egy szófordulat, ami valahogyan kellemes számunkra. Valahogyan szép, mert annak látjuk. Mert rátalálunk a másikban arra, ami emberré teszi. Hiszen ő nem egyenlő egy photoshoppolt képpel, nem egy jól eladható termék, hanem egy igazi, lélekkel rendelkező lény. Nem számít, hány éves, hány kiló vagy hány kromoszómája van, meglátjuk benne a szépet, mert a szívünkkel pillantjuk meg.

received_1448583848609608.jpeg