Szív küldi Szívnek

Mint minden családban, ahol testvérek élnek, úgy nálunk is mindennaposak a veszekedések a gyerekek között. Néha csak szavakkal piszkálódnak, máskor szándékosan bosszantják egymást vagy kiabálnak, lökdösődnek. A más gyerekközösségekben angyalian együttműködő, érzékeny, kedves és segítőkész gyermekeim itthon olykor ettől eltérő módokon nyilvánulnak meg. Nem mindig sugárzik belőlük a szeretet. A biztonságot nyújtó családi keretek lehetővé teszik számukra, hogy elengedjék magukat, a szónak minden értelmében. Vannak bizonyos határok, melyeket nem lépnek, léphetnek át, azonban békítő, csitító vagy erőteljes fellépésünk mellett, valahol tudjuk, hogy ezek az összetűzések természetesek, így hagyunk némi teret számukra. S bár mi, a szűk család, kapjuk egymásból a legjobbat, hozzátartozik a történethez, hogy a legrosszabbat is. Ezért különösen szívmelengetőek azok az események, melyek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a gyerekeim - cívódásaik ellenére - szívből szeretik egymást! Amikor szorgoskodnak, hogy titokban ajándékot készítsenek a másiknak. Mikor az orvosnál kérnek a jelen nem lévő testvéreiknek is jutalommatricát. Mikor hálát adnak egymásért. Együtt játszanak, ölelgetik, puszilgatják egymást...

Nemrég történt, hogy Veronika nem volt itthon és Kristóf Dorkával együtt elkezdte befalni a pár darab kimaradt mézeskalácsot. Kis idő elteltével a kezem ügyébe került a kiürült süteményes doboz. Visszatekintettem az asztalra, s látom ám, hogy Veronika helyén, az asztalon elfogyasztásra várva pihen egy Dorka által díszített mézeskalács szivecske! Egészen meghatódtam. Maguktól meghagyták és odakészítették neki! Talán nem tűnik nagy dolognak, de számomra jelképes üzenettel bír:

Szeretteink látják, ismerik, olykor szenvedik a legsötétebb oldalunkat, azonban megkapják hozzá az egész szívünket minden szeretetével!

szivkuldi.png