Búcsú a babázástól

https://anyupszi.blog.hu/2018/02/20/coming_out_fuggo_vagyok

Ebben a bejegyzésben még nyakig benne vagyok, de valamikor mostanság zárult le életemnek talán legfontosabb és legértékesebb szakasza. Összesen 8 évet töltöttem "itthon" a gyerekeimmel. Persze emellett tanulgattam, dolgozgattam, ám fő munkavégzésem mégiscsak az anyaság volt. Elérkezett viszont az ideje, hogy a legkisebb gyermekemet óvodába engedjem, én pedig búcsút intve a babázós éveknek továbblépjek. Nagyon egyszerűen hangzik, de maga a döntés és az elengedés folyamata csöppet sem volt az. Mára már nyugodt szívvel tudom mondani, hogy elköszöntem ettől az életszakasztól és minden képével, történetével és érzésével együtt lekerekítve zártam jó mélyen a szívembe. Azzal együtt, hogy tudom, lesznek még nosztalgikus percek, mikor legszívesebben megragadnám az idő hatalmas, könyörtelen kerekét és őrjöngve, erőlködve próbálnám mozdítani, hogy visszatérhessek az aranykorba. Ám az csak némán és szenvtelenül forog majd tovább, s közben könnyek áztatta arcomon megjelenik egy újabb ránc, mely átívelhetetlen, mély árokként húzódik múltam és jelenem valósága között.

Nagyon szerettem kismama lenni, hihetetlen és elmondhatatlan érzés az, amikor egy nő testében egy másik élet növekszik. Mikor azért is eszel, hogy őt tápláld, mikor érte is pihensz, körülölelve véded. Benned mozdul meg, téged hall leginkább és mindig vele vagy. Belőled bújik ki, veled együtt szenvedve, küszködve. Örökké, elválaszthatatlanul és végérvényesen hozzád tartozik. Te leszel az egyetlen anyukája, az élete alfája. Megtanulsz érte élni és magadért tenni miatta. Aprócska lépésekben kezded megismerni, ösztöneinek szövevényeiből kibontani egyedi személyiségének felcsillanásait. Gondozod, tanítod, szereted és ő megajándékoz pillantásaiból, érintéseiből, hangocskáiból és lényének kifejeződéseiből összeálló egyedi és megismételhetetlen önmagával. S valahol a rózsaszín felhő mámorában el sem hiszed, hogy ez megtörténik. Később, visszagondolva is, szinte álomszerűnek hat az egész. Sehogyan sem illeszkedik a hétköznapok rendjébe, mert ez maga a csoda.

Nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy mindez háromszor történt meg velem. Átélni ezeket az éveket a gyermekeimmel minden probléma ellenére is káprázatos volt. S mivel számomra ennyire örömteli és magával ragadó volt ez a periódus, nehézséget okozott olyan indoklást találni, mely megkönnyítette volna a lezárását. Megrészegített a teremtőerőm. 2 és fél év kellett ahhoz, hogy belássam, itt az ideje a búcsúnak. Habár a legkisebb kinőtt ruhácskáit már nem tartottam meg, és az épülő házunkba is csak három gyerekszobát terveztünk, mindig ott lebegett a: "Mi lenne, ha lenne még egy?" kérdés, annak ellenére, hogy a férjem már nem szeretett volna többet: "Mostanában biztosan nem." :) E helyütt mondhatná bárki, hogy: "Nem kell dönteni még, meg fiatalok vagytok..." Ami igaz is lehetne, de én magam az a tervezgetős, tiszta lappal indulós fajta vagyok, nekem muszáj döntenem. Számomra elég megterhelő volt ez a bizonytalan állapot, ami (az én olvasatomban pszichoszomatikus) tünetté manifesztálódott. Lényegében ez nyitotta fel a szemem és álltam előbb teljes mellszélességgel az "A", majd a "B" verzió mellé. Ami hozzásegített ahhoz, hogy a valódi érzéseim és a tudatos megfontolásaim teret nyerjenek. Mindeközben saját szakmám képviselőit is segítségül hívtam a mélyebb megértés végett és testi tünetem orvosolva lett.

Miért is írom le mindezeket? Mert tudom, hogy más anyatársaim is küzdenek az elengedéssel. Mert hiszem, hogy egy szép lezárás hozzásegít egy lendületes kezdethez. A belső rend körülöttünk is megteremtődik.

Életem legértékesebb időszakát hosszú belső viaskodás után könnyekkel zártam, felszabadítva magam "Életem Értelmein" túli célok keresésére és azok megvalósítására. Nem szeretném velük bejáratni a saját utam. Nem szeretném általuk megvalósítani önmagam. Ne vággyák az én vágyaim. Szívből kívánom, hogy ne azért legyenek velem, mert szükségem van rájuk, hanem azért ragaszkodjanak, mert nekik van szükségük rám! Ne ők értem, én legyek értük egy biztonságot nyújtó őszinte szeretetkapcsolatban! Szeretném engedni őket, hogy a saját útjukat járják az én zászlóm védelme alatt. Én legyek a menedékük és a kapaszkodójuk, és ne ők az enyém! Remélem, hogy elég bölcs leszek ahhoz, hogy észrevegyem, mikor van szükség a megtartásukra és mikor kell hagynom őket menni.

bucsu.png