Elrejtett életek

Régebben olvastam az alábbi sorokat, ám annyira megragadtak bennem, hogy mai napig a fülembe csengnek. A szerző általuk kívánta nyugtatni azokat az önmarcangoló anyákat, akik úgy érzik, képtelenek minden elvárásnak megfelelni. Az őket ért negatív minősítésre, burkolt vagy nyílt kritikára válaszul e gondolatmenetet ajánlja: "Akinek nincs gyereke, nem tudja. Akinek kevesebb gyereke van, mint neked, nem tudja. Akinek kisebbek a gyerekei, nem tudja."

Mennyire igaza van! A sort pedig szabadon folytathatnánk tovább: Akinek egészséges a gyereke, nem tudja. Akinek van segítsége, nem tudja. Aki párkapcsolatban él, nem tudja. Aki jómódban él, nem tudja. Aki nem a te életedet éli, soha de soha nem fogja tudni! Talán csak, ha figyel rád. Ha meghallgat. Megismer. Melléd áll.

Hogyan is ítélkezhetnék feletted? Mit tudhatok én a te életedről? Látom, hogy elfáradtál. Talán beteg a gyereked vagy te magad. Látom, hogy feszült vagy. Talán összevesztél a férjeddel vagy túl sok a teendőd a mai napra. Látom, hogy szomorkodsz. Talán elvesztetted egy szeretted vagy nem találod a helyed az életben. Nem vagy képes mindig tökéletesen felöltöztetni a gyerekedet. Nem tudod mindig a legjobb megoldást kitalálni a megnyugtatására. Néha túl engedékeny, máskor türelmetlen vagy. Olykor elfelejtesz ezt-azt, máskor túlzásba esel. Bizonyos helyzeteket rosszul mérsz fel. Elkésel, kapkodsz. Sok a feladatod, egyedül érzed magad.

Elfogadásra lenne szükséged? Együttérzésre? Megerősítésre? Segítségre? Tanácsra? Példamutatásra?

S ha esetleg ezekből te magad is tudnál adni, kérlek tedd meg! Hisz valahol egy másik anya küzd a mindennapok terheivel. Hidd el, hálás lesz neked!

received_345855342824067.jpeg