"Könnyű álmot hozzon az éj"

Mikor Dorka lányom megszületett, nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a lehető legjobban figyeljek szükségleteire, maradéktalanul kielégítsem azokat.  Hiszen egy csecsemő nem képes még késleltetni. Számára rendkívül megterhelő a stressz, mely abból adódik, hogy jelzéseire nem érkeznek válaszok. Akármikor sírt, én próbáltam megfejteni, hogy mi lehet a gond, és eszerint kezeltem a helyzetet. Igény szerint szoptattam, ringattam, hordoztam, szórakoztattam, nyugtattam, altattam. Szimbiózisban voltunk, a legmélyebb szeretet-egységben. Aztán elérkezett az a pont, amikor azt vettem észre, hogy hiába álmos, sírva tiltakozik a lefekvés ellen. Valószínűleg nem a szeparációval volt gondja, hisz vele voltam. Talán az élményekben gazdag környezettől való elszakadást nehezményezte. A hetek-hónapok alatt már kialakult az igényeihez alakított stabil napirendünk, ami strukturálta az időnket. Nem szerettem volna hosszas huza-vonába kezdeni az altatásával kapcsolatban, ezért az alábbi pár alapvetéssel a fejemben arra a döntésre jutottam, hogy határozottan kiállok a lefektetésével kapcsolatos elképzeléseim mellett.

1. A stabilitás, rend fenntartása. Az egyéni és életkori igényekhez alakított, optimális fejlődését biztosító keretek biztosítása. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a megfelelő mennyiségű alvásban legyen része és bizonyos kijelölt időpontokban történjen a fektetés. A kiszámíthatóság a kiegyensúlyozott családi élethez is hozzájárul.

2. A belső biztonság megteremtése. A nyugodt alváshoz szükséges optimális körülményeket továbbra is biztosítom: besötétített szoba, csend, kapcsolódás: úgy, mint ringatás, anyai testközelség, altatódal éneklése vagy mesemondás.

3. A gyerek érdekeinek szem előtt tartása. Elengedem azt a vágyam, hogy minden egyes pillanatban boldognak lássam a gyermekem, illetve ezáltal érezhessem magam jó anyának. Képes vagyok elviselni azt a terhet, hogy a gyermekem haragszik rám, ha ezzel nyilvánvalóan az ő érdekét szolgálom. Anélkül állítok fel határozott szabályokat, hogy gyermekem kinyilvánított kellemetlen érzései kapcsán az önértékelésem meginogna. Bár tudom, hogy az ő szemében abban a pillanatban én vagyok a "Rossz", elvállalom ezt a szerepet, csakhogy neki ne kelljen annak lennie. Ne kelljen dühödten püfölnie a határokat, tombolva a végtelenbe üvölteni akaratait, nyafogva zsinóron rángatni marionett szüleit. Erőt mutatok, s ez végső soron őt is megerősíti abban, hogy szülei képesek őt megtartani. Ekkor elengedheti magát, mint hatalmas gyümölcsfán csüngő aprócska termés. Gondtalanul növekedhet, míg éretté nem válik, s magától el nem ereszti az őt tartó ágat, hogy a földre zuhanva független, önálló életet kezdjen.

11871934_1036223093057395_1983107851_o.jpg

Most alvásidő van. Fáradt vagy, pihenj. Beterelgetlek szépen az ágyikódba. Becsukom az ajtót. Hallod, ahogyan egy erőteljes mozdulattal elzárom tőled a külvilágot. Maradj bent a csendben. Lehúzom a redőnyt, csak néhány aprócska rést hagyok. Álmos szemeid belekapaszkodhatnak még a szoba felsejlő tárgyaiba, hogy aztán gyengéden elengedhesd őket. Még néhány nyüzsgő gondolatod megosztod velem. Elhadarod, hisz érzed, sürget az éj. Takaróját lassan rád teríti. Szorítasz, mint aki magába szeretne gyömöszölni, hogy örökké benne legyek. Mohón követeled az utolsó búcsú puszit újra meg újra.Majd bilincs-karjaid kipattannak, hogy szabadon engedj. Könnyű vagy, minden láncod, minden villanásod, minden gazdagságod puhán, a szőnyegre téve hever. Éji menyasszonyként nyugodtan várakozol, hogy elhangozzon egy érdekes történet, mely megnyitja az álmok birodalmának kapuját. Altatód nászindulóként zendül fel. Egy sötét, meleg áramlaton ringatózva belépsz oda, ahová soha senki sem mehet veled. Elaludtál.