Minden megváltozott!

Babázós korszakaimat összehasonlítva egy különös dologra lettem figyelmes.

Mikor első gyermekemmel, Dorkával végigmentem az utcán sok esetben előfordult, hogy kaptam egy-két jó tanácsot babagondozás témakörében. Páran saját tapasztalataikat osztották meg velem, mások pedig érdeklődve kérdezték, hogy miért nem másképpen csinálom a dolgokat, mint ahogy. Olyan is történt, hogy teljesen idegenek megjegyzéseket tettek, mert szerintük a hordozókendőben megfullad/megsül az a szegény baba. Egy alkalommal pedig egy idős hölgy a villamos összes utasának tudomására hozta, hogy mennyire szörnyű anya vagyok, amiért alulöltöztettem (szerinte) a gyermekemet. Amikor sírt a baba, magam körül rosszalló tekinteteket láttam. Amikor a városban közlekedtünk, nem tartották meg nekünk az ajtókat, nem segítettek beemelni a babakocsit. Ilyen és ehhez hasonló esetekre emlékszem.

A helyzet akkor változott meg, amikor második gyermekem, Veronika már nagyobbacska babává cseperedett. Kristóf születésével pedig szinte teljesen az ellentétébe fordult. A jelenben bárhány és bármelyik gyerekemmel megyek végig az utcán, elismerő és csodáló tekinteteket látok. Idegenek mosolyogva gratulálnak nekem/nekünk. Ha tömegközlekedünk, helyet kapunk. Mások rendszeresen felajánlják a segítségüket. Egyetlenegy beszólást sem tudnék most felidézni, viszont dicsérő szavakat annál inkább.

Mi történt az emberekkel? Valamilyen globális változás következtében lettek sokkal figyelmesebbek, elfogadóbbak és segítőkészebbek? Én legalábbis ezt tapasztalom. Ám egy ember személyes tapasztalatai nagyon csalókák lehetnek. Mindannyian saját szűrőnkön keresztül látjuk a világot. Velem pedig az történt, hogy idő közben megváltozott a szűrőm.

1. Első gyermekes anyaként roppant bizonytalan voltam. Ezt azzal próbáltam ellensúlyozni, hogy a lehető legtöbb információt megismerve igyekeztem nagyszerűen gondozni és nevelni a gyermekemet, ami egyfajta görcsösséggel is társult. Valószínűleg megingathatóságom és a mások tapasztalatainak begyűjtését célzó túlzott nyitottságom sodort olyan helyzetekbe, melyeket kritikaként vagy elutasításként éltem meg.

2. Nagy intenzitással monitoroztam mind a saját, mind a babám viselkedését illetve a környezetem erre adott reakcióit, ezért valószínűleg figyelmem fókusza az elég jó anyaságomat firtató kérdések köré szerveződött.

3. Mivel egy-egy negatív visszajelzés észlelési folyamataim középpontjában állt, ezeket hamarabb észrevettem, nehezebben dolgoztam fel és mélyebb emléknyomokat hagytak bennem.

Mi a helyzet most?

Nem hiszem, hogy anyaként jobban teljesítenék, mint évekkel ezelőtt, viszont ezzel valamilyen szinten mégis meg tudtam elégedni. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, nem csinálok mindent tökéletesen, van bennem egyfajta magabiztosság a körülöttem lévők visszajelzéseitől függetlenül. Ez valószínűleg a kisugárzásomon is látszik. Mostanra a pillanatok megélésére, helyzetek megoldására és a gyermekeimmel való kapcsolatomra tolódott a hangsúly. Sokkal pozitívabban állok önmagamhoz, másokhoz és a világhoz és az ezzel összhangban lévő tapasztalást hamarabb észreveszem és jobban megjegyzem. Ettől fogva nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a világ egyre rosszabb, amíg az emberek szemében látom a csillogást. Nem tudom elhinni, hogy mindenki tele van gyűlölettel, míg azt tapasztalom, hogy csodálatos emberek vesznek körül. Nem akarom kétségbeesett félelemben nevelni a gyermekeimet, ha egyszer a szeretet fényében is sütkérezhetünk!

20180610_093514.jpg