Miért nem szeretek "olvasói levelekre" válaszolni?

Olykor előfordul, hogy levél formájában megfogalmazott, pár mondatban kifejtett helyzetjelentést és azzal összefüggő kérdést kapok különféle pszichológiai témakörökben. Pl: "Az normális-e...? Mit tegyek...? Ön mit gondol...?" A megadott kevéske információ alapján igyekszem válaszolni, mert előfordulhat, hogy tudok olyan tippel szolgálni, ami valóban megoldja a nehéz helyzetet. Viszont nem igazán szeretem ezt a formulát, mert sok esetben támad az az érzésem, mintha a sötétben tapogatóznék. Közelebb áll hozzám a személyes találkozás. Amikor együtt leülünk, időt és energiát szánunk egy-egy problémásnak címkézett helyzet feltérképezésére. Hiszen fontos a kapcsolat, a terápiás helyzet és a körülmények részletes feltárása ahhoz, hogy igazi megoldások szülessenek.

Néhány mondatban összefoglaltam, hogy miért is hasznosabb a személyes találkozás, mint az olvasói levelekre adott válaszok.

Egy megírt levél sokkal merevebbé teszi a kereteket. Pszichológusként általában sokat kérdezek, írásban ez nehézkesebb. Nem látom a másik fél reakcióit, non-verbális kommunikációját, így azokra képtelen vagyok reflektálni. Sokkal kevesebb információ áll rendelkezésemre. Amit viszont tudok, nagyon egyoldalú, hisz a levél írója a problémát a keletkezéséről alkotott hipotézisekkel tálalja, esetleg általa preferált megoldási javaslattal is előáll. Sok esetben ez csupán az önigazolást szolgálja. Máskor pedig már az első ülésen kiderül, hogy valójában teljesen mással kell majd foglalkoznunk, nem azzal a tünettel, ami meg lett ajánlva az előzetes konzultáció során. Nem ismerem a levélben szereplő személyeket, semmit sem tudok családjuk dinamikájáról, indítékaikról, elvárásaikról, életkörülményeikről. Az életet sokféleképpen lehet jól élni, nagy elbizakodottságra utalna, ha biztos recepteket osztogatnék akár a gyermeknevelés, akár a párkapcsolat vagy a családi élet témáit illetően. Vannak irányelvek, melyek személyre, családra szabottan tudnak igazán jól működni. Ha valaki kellő figyelmet szán élete egy kihívására, maga az elköteleződés, a motiváció, az aktív részvétel segíteni fogja abban, hogy önreflexiója és cselekedetei által változást érjen el és képes legyen azt fenntartani. Tiszteljük meg önmagunkat, családunkat azzal, hogy érdemben foglalkozunk a felmerülő nehézségekkel, és elindulunk egy olyan úton, mely nagyobb fokú tudatossághoz és minőségibb élethez járul hozzá. Akár szakember segítségével, akár egy másfajta támogató kapcsolat által. Szívből gratulálok, ha veszed a bátorságot ahhoz, hogy változtass az életeden!

József Attila idézetével zárnám: "Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat."