Meggyógyul!

Kristóf megütötte magát és sírt. Odamentem hozzá, megöleltem, simogattam. Hagytam, hogy kicsit kisírja a fájdalmát. Majd részben kérdezve, részben állítva együttérzőn elmondtam neki, hogy mi történt vele illetve, hogy mit érezhet most. Valahogyan így: "Nekimentél a szekrénynek és beütötted a lábad. Biztosan nagyon fáj, ezért sírsz." Ezeket a gondolatokat nyugtázta magában és kezdett csillapodni. Vigasztalón mondtam neki ekkor: "Meggyógyul." Később már ő maga kérdezte tőlem egy-egy fájdalmasabb baleset után: "Meggyógyul?" Aztán egyszer játék közben elesett. Láttam, hogy fáj neki, ezért vigasztalásra készen közelíteni kezdtem felé, mire ő elhúzódott és mantraként ismételgetni kezdte: "Meggyógyul, meggyógyul, meggyógyul!". Hátat fordított nekem és újra belevetette magát a testvéreivel való közös játékba. Feltétel nélkül vette át tőlem a szavakat és jelentésüket. Varázsigeként ismételgetve vele lesznek akkor is, amikor éppen nélkülem kell megküzdenie az őt ért fájdalommal.