Eltörik vagy ép marad? 2. rész

Minden szülő számára hatalmas kihívást jelent a gyermeknevelés. Hogyan terelgessük őket oly módon, hogy csillogó tekintetű királylányokként és királyfikként emelt fővel vegyék a mindennapok akadályait? Íme néhány ötlet, hogy mit tehetünk:

20171124_084114.jpg

1. A negatív címkék helyett őszintén elmondhatjuk, hogy a viselkedését helytelenítjük. Javasolhatjuk továbbá, hogy legközelebb hogyan lenne érdemes kivitelezni az adott cselekvést, mik a szabályok erre vonatkozóan. A viselkedésén könnyen fog tudni változtatni, a címkék viszont leblokkolják. Azokat a ténykedéseit, melyek számunkra örömet okoznak viszont érdemes dicsérettel megerősíteni.

2. Vádaskodás helyett egyértelmű szabályokat célszerű lefektetni, ezeket következetesen betartatni. Megszegésük következményeivel jó, ha szembesíthetjük a gyermeket. A kiszámíthatóság, az életkori sajátosságokhoz igazított tiszta határok növelik a biztonságérzetét, könnyebben el tudja őket fogadni, egyszerűbb lesz az alkalmazkodás.

3. Hibáztatás helyett osszuk meg vele, hogy milyen érzéseket kelt bennünk, amikor ő bizonyos dolgokat tesz/nem tesz. Az őszinte kommunikáció erősíti a kapcsolatot. Továbbá kap egy szülői mintát arra vonatkozóan, hogy miként fejezheti ki az érzelmeit verbális úton.

4. A negatív érzelmek korlátlan kifejezése helyett a megélt érzelmek formába öntése, elmagyarázása, a velük való megküzdés és kontrollált kifejezésük óvja a kapcsolatot és a másik ember érzéseit, ugyanakkor példát is szolgáltat, miként lehet lecsillapodni egy felfokozott érzelmi állapot után. Ha utólag mégis túl hevesnek ítéljük a reakciónkat, a bocsánatkérésről, az önreflexióról és a kapcsolat helyreállításának módjáról taníthatunk sokat gyermekünknek.

5. A korlátok hiánya helyett erős, de rugalmas, személyre szabott határokra van szükség. Amikor egy kisgyermek irányítja a szüleit vagy az egész családot, az számára rémisztő. Mindig tudnia kell, hogy mit akar, melyik a helyes irány, annak ellenére, hogy minimális élettapasztalattal rendelkezik. Ijesztő lehet azzal a felelősséggel felnőni, hogy egy felborult rendben a "nagyok" az ő elvárásaihoz igazodnak. Természetesen nem a csecsemő  teljes körű szükségletkielégítéséről van szó, hanem a későbbi életkorban releváns optimális frusztrációk hiányáról, amikor a kontroll nagyrészt a gyermek kezébe kerül. Más esetben pedig az elhanyagolt gyermek a felnőttek számára érdektelennek érezheti magát, hisz bármit megtehet, a szülőből semmiféle reakciót nem képes kicsikarni.

6. A túl sok elvárás helyett örüljünk együtt vele! Ösztönözzük olyan irányba, mely megfelel egyéniségének, gyengéden, pozitívan támogassuk növekedésében!

7. Túlzott kontroll helyett vigyázzunk és figyeljünk rá! Amit viszont már képes egyedül megtenni, engedjük szabadon véghezvinni neki, ezáltal önállóbbá és magabiztosabbá válik majd. A kihívások által tapasztalja meg az erejét.

8. Testi fenyítés és megalázó büntetés helyett építsünk hidat egymás közé közös játékkal, beszélgetéssel, meséléssel. Egy mély kapcsolatban van tere az őszinte kommunikációnak és az empatikus reagálási módoknak.

Zárásképpen egy királynő szavait idézném: "A szeretet a kulcs. A szeretet. Hát persze!" - Elza, Jégvarázs