"Én akarom!"

avagy házimunka gyerek módra

Egyik nap délutáni alvásból ébredve a gyerekek anyát épp a takarítás kellős közepén találták. Rögvest kiment az álom a szemükből az izgalmas, új lehetőség felfedezését követően: "Én is segíteni akarok!" "Én is!" - ujjongtak az aprócskák. Kis mancsukba egy-egy törlőt fogtak, és máris munkához láttak. Ügyesen, szorgosan dolgoztak. Ám köztudomású, hogy a kicsik jó szándéka rejtett költségekkel jár. Alapvetően érdemes számolni azzal, hogy minden munkafolyamat ideje legalább duplájára nő a segítő kezecskék bevonásának következtében. Ez a befektetett energia mennyiségére szintúgy vonatkozik. Nézzük milyen rejtett költségekkel, plusz feladatokkal kell számolnunk egyes házimunkákra vonatkoztatva (a teljesség igénye nélkül):

Takarítás: Kipancsolt víz feltörlése 3 percenként, nedvességtől tocsogó felületek szárazzá tétele. A folyamatok koordinálása a minél hatékonyabb munkavégzés biztosítása és a testvérek összeveszésének elkerülése érdekében. Újabb kihívások biztosítása a monotónia elkerülése okán. A törékeny tárgyak tisztításának felügyelete. Vizes gyerekek átöltöztetése.

Porszívózás: Az elpakolt játékok polcon maradásának biztosítása legalább 5 percig. A gyerekek magas felületre ültetése és lebeszélésük a porszívóba piszkálásról, arra való ülésről, nyomunkban osonásról a balesetek elkerülése végett. Szabad porszívózási lehetőség biztosítása számukra.20151130_112352_1.jpg

Mosogatás: Ruhaujjacskák feltűrögetése. A folyamat menedzselése különös tekintettel a csapból kifolyó víz mennyiségét tekintve. Éles kések eltávolítása. Az edények komplett újramosogatása. Átöltözés.

Mosogatógépből kipakolás: A kanalak, kevéssé féltett törékeny tárgyak kipakolására ösztönözni a gyerkőcöket. Egyéb törékeny illetve veszélyes tárgyak kipakolása a lehető leggyorsabban a kicsik ügyes kerülgetése mellett.

Mosás (géppel): A ruhák kiválogatása, a sötét és világos fogalmának sokadszori tisztázását követően. A világos ruhák közé került sötétek kiszedése a gépől. Biztosítani, hogy a gyerek rákerüljön a zárt tetejű mosógépre, majd azt beprogramozhassa. Utóbbi a szülő aktív koordináló tevékenységét kívánja meg. A mosógép beindulására való izgalmas várakozás, a közös siker átélése.

Teregetés: A szobában széthintett nedves ruhák összeszedegetése. A ruhák újracsipeszelése száradásuk megkönnyítése érdekében. Becsípett ujjacskák kiszabadítása. Síró gyermek megvigasztalása.

Vasalás: Két ébren lévő kisgyerek mellett tilos és életveszélyes!

Sütés-főzés: A földre hullott liszt, kakaópor, egyéb takarítása. Mindig találni számukra is elvégezhető feladatot. Távol tartásuk a forró felületektől. Kreatív díszítések, új ételek elkészítésének lehetősége.

De ha mindez ilyen hosszadalmas és fárasztó így, akkor miért is csinálnánk velük?

Az "én akarom", az "én tudom" és a "nagy vagyok" átélésének öröme megalapozza a későbbi célorientáltságot, a sikerre való beállítódást, az önbizalmat, a hatékonyság, kompetencia érzését adja. Korai önállósághoz vezet, mely saját későbbi dolgunkat is megkönnyíti. Hamarabb fog egyedül ügyködni, ha pozitív érzések kapcsolódnak eme tevékenységekhez. (A felnőtt világ munkafolyamatai egyébként is vonzóak számukra. Ne vegyük hát el a kedvüket!) Együttműködést tanul, szociális készségei fejlődnek. Nem utolsósorban pedig, mert jó velük lenni!20151210_130104.jpg

Veronikánál nyomokban már mutatkozik, de Dorkánál igazán kibontakozott formában jelentkezik az önállóság. Miután több százszor készítette el anyával a reggeli "babakávét", mostanra prímán megoldja segítség nélkül az egész folyamatot. Meglepetésképpen gyakran fürdésre vagy alvásra kész állapotban várja szüleit vagy épp titokban rendet pakol, lakberendez, segít a húgának kezet mosni. Ilyenkor büszke magára, maga a tevékenység, az aktivitás, a hatékonyság érzése is belsőleg motiválja. Máskor igényli, hogy anya és apa külső megerősítőként elhalmozza dicséretekkel, megköszönje segítőkész hozzáállását. Veronika pedig Dorka biztatásából és elismeréseiből is részesül: "Igen, így jó volt Venita", hangzik most is a szobából!