Kincseket rejt!

20180515_161558_1.jpgA tegnapi eső után kézen fogva sétáltunk haza az óvodából a gyerekekkel. Hirtelen felcsillant a szemük, és felkiáltottak: "Mennyi csiga!" Kisebb-nagyobb példányok kúsztak ki a bokor alól. "A bokor alja kincseket rejt!" - állapítottuk meg, mire Dorka még jobban fellelkesült. Ott helyben próbálta ezzel kapcsolatos gondolatait rímbe szedni. Majd eldöntötte, hogy ebből a témából írni fog egy mesét vagy verset költ, annyira megihlette ez a mondat.

Egy ilyen apróság: néhány állatka csúszkál a járdán, mennyire boldoggá teszi őket! Egy átlagos felnőttel ellentétben a gyermek nem a csiga nyálkásságát látta, nem keltett benne undort puha teste. Csupán rácsodálkozott e teremtményre, annak értékelése, minősítése nélkül. Átadta magát a pillanatnak, és a kettejük közötti kapcsolatnak. Ehhez az élményhez nem kellett pénz, sem szervezés. Csak nyitottság, hogy észrevegyük és némi idő, hogy megfigyeljük a kis lényeket. Megálltunk és ismerkedtünk velük.

Mi, felnőttek tudunk-e még fogékonnyá válni a körülöttünk lévő világ kicsinyke ajándékaira? Képesek vagyunk-e hálával tekinteni mindarra, ami van. Értékeljük-e amit, az élet ad számunkra? Gyerekként az égre tekintve próbáltuk kitalálni, melyik felhő mit ábrázol. Feltekintünk-e ma egyáltalán az égre, céltalanul fürkészve azt? Gyönyörködünk-e kékségében, beleremegünk-e végtelenségébe? A gyerekek még tudják a titkokat, szerencsére tanulhatunk tőlük! Hiszen minden bokor alja kincseket rejt!