Hogyan (ne) adjunk tanácsokat idegen anyukáknak?

Mióta anya vagyok, azon kapom magam, hogy mások gyerekeire is jobban odafigyelek. Szinte vissza kell fognom magam olykor, hogy ne kapjak az anyja mellett bukdácsoló picurka után vagy ne aggódjak teljesen idegenek apróságaiért. Úgy érzem, felelőssé váltam a körülöttem lévő gyerekekért. Ebből a nézőpontból válik érthetővé számomra az a meglehetősen gyakori hozzáállás ismeretlen emberek részéről, hogy beleszólnak az anyukák dolgaiba. Kéretlen tanácsokat osztogatnak, kritizálnak, minősítenek, megaláznak, elbizonytalanítanak. Teszik mindezt az újszülött vagy kisgyermek védelmében, a kollektív társadalmi felelősségvállalás jegyében. Feltételezik magukról, hogy nagyobb tapasztalattal, bölcsességgel, tudással rendelkeznek, mint az édesanya illetve egy röpke pillanatból képesek feltérképezni a teljes szituációt, figyelmen kívül hagyva az előzményeket, okokat, a jelenség gyakoriságát. Ítéleteket fogalmaznak meg és elgyengítenek, biztatás és segítség helyett, és mivel az édesanya negatív érzelmi állapota a kicsit is negatívan befolyásolja, így neki is csak kárára lesznek.

Mi indította el ezeket a gondolatokat? A mai napon Kristóffal éppen hazafelé tartottunk, amikor is a lámpánál álldogált egy anyuka a kisbabájával. A baba csatos hordozóban kifelé volt fordítva. A fejemben egy pillanat alatt bekapcsolt a vészjelzés, miszerint: "Hordozni csak befelé szabad!", és félteni kezdtem a picit. Ők közben próbáltak elrejtőzni a tűző nap sugarai elől. Anyuka tétován lépkedett, gondosan próbálta beárnyékolni a gyermeket. Az egész testtartása bizonytalan volt, esetlenül topogott, mintha bűnösnek tartaná magát valamiben. Ekkor egy mogorva, idős úr lépett hozzájuk. A megjegyzést nem hallottam, de az feltűnt, hogy az anyuka lesütötte a szemét, elfordult a férfitól, és nyugtalanul várta, hogy zöldre váltson a lámpa. Valószínűleg neki nem is a kifelé hordozással volt baja. Szemmel láthatólag csak rontott a helyzeten.

dscf0965.JPG

Az ilyesfajta határátlépéseknek általában nem sok hozadéka van. Ami egy őszinte, bizalmi kapcsolatban elmondható, egy idegenek odavetve ellenállást, dühöt és inkompetencia-érzést vált ki. Hogyan adjunk akkor tanácsot, hogyan osszuk meg tapasztalatainkat, ami a szülők és gyerekek érdekét egyaránt szolgálja? Hogyan hassunk pozitívan?

1. Mutassunk példát! A hiteles példamutatás másokat is előrébb visz, olykor észrevétlenül épül be a pozitív minta a saját repertoárba.

2. Dicsérjünk! Az elismerés, a pozitív megerősítés szárnyakat ad, ne fukarkodjunk vele!

3. Forduljunk empátiával a másik ember és annak gyermeke felé. Mi sem vagyunk tökéletesek, értsük meg a szempontjait. Legyünk nyitottak! Segítsünk, amiben tudunk!

4. Ha kérdeznek, őszintén válaszoljunk! Ilyenkor feljogosítottá válunk álláspontunk kifejezésére. Továbbá vannak olyan platformok, ahol tolakodás nélkül egyértelmű információkat nyújthatunk arról, hogy mi a tudományos álláspont illetve a személyes véleményünk bizonyos témakörökben. (pl.: Ilyen nekem ez a blog.)

5. Viszont, ha egy gyerek egyértelműen veszélyeztetve van, SOHA ne hunyjunk szemet!