10 dolog, amit a gyermekeimtől tanultam.

Dr. Süle Ferenc jungiánus pszichoterapeuta szerint „egy gyerekszülés 200 óra önismereti vagy terápiás munkával ér fel”. Részt vettem már több, mint 200 óra önismereten illetve három gyermeket is szültem. Saját tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy valóban hatalmas belső munkára késztet a gyermekvállalás, bár óraszámban ennyire pontosan nem tudnám meghatározni, hogy mennyi önismereti tudással gyarapodtam általuk. Viszont azt még hozzátenném, hogy a gyermek megszülése csupán kezdete a tanulási folyamatnak. A belső munka tovább folytatódik a gyermek személyiségének kibontakozásával, különféle új élethelyzetek megjelenésével, az egyének és maga a család fejlődésével. Az aktuális problémákat kezeljük, észrevesszük az ismétlődő családi mintákat, látjuk gyerekeinkben önmagunkat, megjósoljuk későbbi sikereiket, kudarcaikat és talán próbálkozunk tudatosabban reagálni, mint szüleink, nagyszüleink. Ez olykor sikerül, máskor a saját gyermekkorunkban rögzült, automatikus program válaszol helyettünk. Gyermekeink által olyan dolgok derülnek ki rólunk, melyekről nem is sejtettük, hogy bennünk vannak.

Mit tanultam a gyermekeimtől?

1. Olyan rejtett tartalékaim vannak, melyek által erőn felül képes vagyok teljesíteni akár extrém körülmények között is. Pl.: Betegen ellátni a gyermekeimet, krónikus alváshiány mellett vinni a mindennapokat. stb.

2. Bízhatok a testemben, hisz képes volt kihordani, világra hozni és táplálni a gyermekeimet. A gyermekeim kis testecskéi pedig képesek balesetekből, betegségekből meggyógyulni, bennük is bízhatok.

3. A változásokhoz való folyamatos alkalmazkodás, a rugalmasság egy nagyon fontos és hasznos viszonyulás az élet dolgaihoz. A fejlődés és a tanulás örök.

4. A figyelem nagyon sokfelé osztható. A multitasking, az állandó készenlét legyen bár mégoly fárasztó, ugyanakkor adaptív és folyamatosan fenntartható állapot a kisgyermekes családok életében.

5. A rend, a szervezettség, a keretek megtartása hozzájárul az egész család stabilitásának fenntartásához.

6. Néha a humor és a játék a legjobb megoldás.

7. A jó napjaimon egyszerre három gyerek érzelmi hullámzásait is be tudom fogadni és képes vagyok megnyugvást biztosítani számukra.

8. Olykor hinnem kell a gondviselésben, hiszen nem óvhatom meg mindentől a gyermekeinket. Bizonyos dolgok felett nincs kontrollom.

9. A felnőttség és a felelősség kéz a kézben jár. Már soha többé nem leszek képes figyelmen kívül hagyni a gyermekeimet, de nem is akarom.

10. Nincs az életben nagyobb érték, ők a legdrágább kincsek. Értük érdemes élni!20170708_174812.jpg